Ma ünnepeljük egy férfi születésnapját, akinek a pennája élesebb volt, mint sokak kardja. 1694. április 20-án született François-Marie Arouet – vagy ahogy a világ megismerte, Voltaire. Nem volt sem tábornok, sem király, sem influenszer, mégis megrengette Európát. Gondolatokkal. Szavakkal. Humorral, ami metszőbb volt, mint egy cenzori bélyegző.

Ha ma élne, valószínűleg több Facebook-csoportból tiltották volna ki, mint amennyi barátja lett volna, és a Twitter (bocsánat, X) algoritmusa vagy felkapná, vagy végleg elnémítaná. Egy biztos: nem hagyná szó nélkül a világot. És mi sem hagyhatjuk szó nélkül őt.

Voltaire a felvilágosodás egyik legsziporkázóbb alakja volt. Szellemes, provokatív, és mindennél jobban hitt a szólásszabadságban – nem csak mint jogban, hanem mint erkölcsi parancsban. Legendás mondása, amit ugyan nem ő mondott szó szerint, de mindenki neki tulajdonít:
„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de az életemet adnám azért, hogy elmondhasd.”
Próbáld ezt ma beírni egy vitás poszt alá – és azonnal záporoznak majd a passzív-agresszív gifek, az „oké boomer”-ök és a „ki kérdezett?” válaszok.

De mi maradt Voltaire örökségéből a kommentháborúk korában?

Az internet a vélemények vadnyugata. Mindenki szólhat – és sajnos sokan meg is teszik, gondolat helyett gyanúval, érvek helyett caps lockkal. A vita nem a meggyőzés terepe többé, hanem a túlkiabálásé. Ma nem az győz, akinek érvei vannak, hanem akinek élesebbek a könyökei, vagy aki mögött ott áll egy médiafelület, egy algoritmus, vagy egy szenvedélyes követői tábor.

Voltaire úgy vitatkozott, hogy közben gondolkodásra késztetett. Tükröt tartott – nem csak vitapartnerének, hanem a társadalom egészének. Ma a kommentelők jelentős része inkább bunkósbotként használja a szavakat. Nem kérdez, nem hallgat, csak üt. A vita nem út, hanem végcél. A „vélemény” pedig nem meggyőzésre törekvő kijelentés, hanem önigazolás, pajzs és fegyver egyben.

És mégis – Voltaire nem tűnt el. Itt van velünk minden jól sikerült riposztban, minden ironikus mémben, minden olyan gondolatban, amely egy pillanatra kizökkent a dogmatikus, indulatos közléskényszerből. Ott él, ahol még számít a gondolat, ahol a szabad vélemény nem zaj, hanem érték.

A felvilágosodás nem múlt el – csak más formát öltött. Ma a szalon nem aranyozott falú, gyertyafényes terem, hanem Reddit-topik vagy podcast-adás. A filozófia nem sétabeszélgetés, hanem YouTube-komment vagy TikTok-vitavideó. A közlésformák változnak, de a kérdés örök: van-e még helye az észnek a zajban?

Szóval ha legközelebb kommentháborúba keveredsz, állj meg egy pillanatra. Ne nyomd még meg az entert. És kérdezd meg magadtól:
„Mit tenne Voltaire?”
Valószínűleg írna egy szellemes pamfletet, amiben mindkét oldalra rávillantja a szatíra tükörfényét – majd elegánsan hátradőlne, és mosolyogna rajtunk.

Ma hajtsunk fejet előtte. A gondolkodó előtt, aki hitte, hogy a szavaknak súlya van – és hogy a szabadság nem ott kezdődik, ahol mindenki ordít, hanem ott, ahol még halljuk egymást.