"Jobb uralkodni a pokolban, mint szolgaként élni a mennyben." – írta John Milton 1667-ben, amikor megalkotta a világirodalom egyik legnagyobb hatású művét, a Paradise Lost-ot (Elveszett paradicsom).

Éppen ma van az évfordulója annak, hogy Milton – vakon és anyagi nehézségek között – kénytelen volt eladni a mű szerzői jogait mindössze tíz fontért. Egy maréknyi pénz egy olyan költeményért, amely örökre beírta magát az irodalom történetébe.

A Paradise Lost nem csupán Ádám és Éva bűnbeesésének története. Milton grandiózus költeménye mély filozófiai és teológiai kérdéseket tár fel: a szabad akarat, a lázadás, az engedelmesség és az isteni igazságosság örök dilemmáit.
Sátán, a bukott angyal, a mű egyik legemlékezetesebb alakja: egyszerre lázadó, tragikus és ijesztően emberi. Nem pusztán gonosz, hanem egy olyan figura, akiben a büszkeség és a kétségbeesés keveredik.

Különösen lenyűgöző, hogy Milton ezt a monumentális művet teljes vakságban alkotta meg. Hajnalonként diktálta a sorokat lányának és segítőinek, fejben tartva a hosszú, bonyolult részeket, míg azok papírra vetették a hallottakat. Talán éppen ez a személyes küzdelem tette még felemelőbbé az Elveszett paradicsom hangulatát.

Milton nyelvezete ünnepélyes és erőteljes, mint egy hatalmas katedrális boltozata. A költemény lassan, komolyan bontakozik ki, de aki türelmes vele, annak örökre a lelkébe vési magát.

Az Elveszett paradicsom tanítása egyszerű, mégis örökérvényű: a bukás nem a vég, hanem a szabad akarat természetes következménye — és egy új kezdet lehetősége.

John Milton ma is üzen nekünk: a szabadság ára néha fájdalmas, de a valódi nagyság abban rejlik, hogy az ember képes újrakezdeni.