Hol vannak ma a valódi államférfiak?
Egy élet a hűség és a méltóság jegyében
Néha meg kell állnunk, körülnézni a világban, és csendesen feltenni magunknak egy egyszerű, de szívbemarkoló kérdést: Hol vannak ma azok az emberek, akik nem magukért, hanem a hazájukért éltek, és ha kellett volna, meghaltak is?
A 20. század még ismert ilyen alakokat. Embereket, akik nem szlogenekkel vagy reklámfilmekkel váltak naggyá, hanem tetteikkel, bátorságukkal, és azzal a hallgatag méltósággal, amely nem kiabál, csak cselekszik.
Charles de Gaulle ezek közül is magasra emelkedett.
Ma, 2025. április 28-án, éppen 56 éve, hogy de Gaulle, Franciaország elnöke, csendben félreállt. Nem botrányok, nem árulások, nem vereségek miatt. Azért, mert a nép, akinek akaratát mindig mindennél fontosabbnak tartotta, az 1969-es népszavazáson 53%-ban nemet mondott a reformjaira. És ő szavát állta: lemondott. Tisztességgel. Méltósággal.
El tudjuk-e ma képzelni bármelyik politikusról, hogy egy ilyen arányú elutasítás után ne kifogásokat keressen, ne hazugságokkal kapaszkodjon a hatalomba, hanem fejet hajtson a nép akarata előtt?
Ma, amikor a politika gyakran szól önzésről, személyi kultuszról, szűk érdekekről, de Gaulle alakja mintha egy másik korból, egy tisztább világból üzenne nekünk. Karizmája nem harsogott, hanem méltósággal sugárzott. Elvei nem hajlottak, hanem tartották őt, mint szikla a vihart.
Nem a könnyebb utat választotta, nem az olcsó tapsokat hajszolta. A történelmi kötelesség mellett döntött, még akkor is, amikor az út magányos volt és meredek.
És ha valaki még közelebb szeretne hajolni ehhez az időhöz, ahhoz a feszült, félelemmel terhes korszakhoz, amikor a gyűlölet golyói célozták őt, annak szívből ajánlom Frederick Forsyth mesteri regényét,
Ez a mű nem üres képzelet szüleménye. Charles de Gaulle több merényletkísérletet is túlélt elnöksége alatt; az 1962-es Petit-Clamart-i támadás csak a legismertebb közülük. Az összeesküvők, köztük az Algériában vereséget szenvedett OAS (Seregszervezeti Titkos Hadsereg) tagjai, gyűlölték őt, amiért véget vetett a gyarmati háborúnak, és elismerte Algéria függetlenségét.
Forsyth regénye ezt a valóságot festi meg pengeéles pontossággal: bemutatja, hogyan szerveztek bérgyilkost de Gaulle meggyilkolására, és hogyan próbálták a francia történelmet egyetlen lövéssel megváltoztatni.
Ma, ezen az áprilisi napon, amikor az idő lassan elmos minden zajt és szenvedélyt, én tisztelettel hajtom meg a fejem Charles de Gaulle emléke előtt. És csendesen elgondolkodom azon, milyen ritka kincs volt ő: egy ember, aki a hatalom csábításával szemben is megőrizte hűségét nem az eszmékhez, hanem az emberekhez, akikre felesküdött.
