65 éves lett ma az az ember, akit egyszerűen csak Bonóként ismer a világ. Az ír U2 frontembere, a napszemüveges ikon, akinek hangja bejárta a stadionokat és a kongresszusi termeket is. De ő ennél több. Egy generáció hangja, aki a színpadon túl is mert felelősséget vállalni.

Zenéje egyszerre volt lázadás és ima, düh és remény, szerelem és politikai kiáltvány. Ő volt az, aki elhitette velünk, hogy egy dal meg tud változtatni valamit. És néha valóban sikerült is neki.

Nem csak a „With or Without You”, a „Sunday Bloody Sunday” vagy a „One” miatt emlékszünk rá. Hanem azért is, mert szólt azok helyett, akiknek nem volt hangjuk. Színpadra állt az éhezés, az AIDS, az igazságtalanságok ellen – és sosem felejtette el, hogy a reflektorfény kötelez.

Ma Bonót ünnepeljük. Az énekest, az aktivistát, a világpolgárt. A férfit, aki bebizonyította, hogy a művészet nem csupán önkifejezés – hanem kötelesség is.

Köszönjük a 65 évet. És kérünk még pár refrént.